Bukás

Áll a Démon
Némán, és hangtalan
S fürkészve nézé a kezében lévő szívet
Szeretője, s fogvatartója szívét
E világ királya halott
A Király halott
Egy szív, mit roppant karmaiban tart
Egy nagy, sebekkel teli szív
Tele vágásokkal, szúrásokkal
Oly sebekkel mit életek fájdalmai okoztak tán
Oly fájdalmak tanúi, miket
Tán még maga a Démon sem okozhatott volna
Nézte és halkan imát mormolt
Imát e világ királyáért
Hisz ott volt mindezen fájdalmak alatt végig a világában
Látta hogyan tépik újra és újra szét ezt a szívet
S látta hogyan és hogyan gyógyul be újra és újra
Szavai szomorúak szinte gyászosak
Oh te ostoba, Ostoba Király
Miért nem hallgattál rám?
Elgyengültél, elporladtál
S mindez mind emiatt a Szív miatt van
S ekkor a szív melyet tartott
Dobban egy nagyon
Hangjába beleremegett ég és jég
Majd még egyet
S kinyitám szemem
S hallék fülemmel megint
Fejem remegve emelem fel
S erőnek erejével feltolom magam
Halálom jeges sírjáról
Mert dobog még a Szívem
Az Én Szívem
Az Én Világom
Démonom éji hold szemében
A félelem csillan fel
Keze elkezd égni
Hisz szívem méreg néki
Égeti mint a forró ólom
Haragtól, s kíntól űvöltvén
Messze dobja szívem
S őrjöngve reám veti magát
Szeméből a gyűlölet minden gondolatot ellopott
Nem más csak üres harag már
Csatánk heves
Mindketten megkapjuk azt az édes kínt
Mit oly nagyon szeretünk
Hús hasad, s csont törik
Kegyelem nem kéretik
És nem kapatik
Érzem ahogy agyara nyakam tépi
Hogy az ajkak mik egykoron orcám csókolták
Most felfedik húsom tépőit
Szárnyai vadul csapkodnak
Mint börtönéből szabadulni vágyó saséi
Az éjszín szárnyak mik oly sok életen át
Óvtak s lelkem védték
Most pengékként hasíták húsom
Karjai mik szerelmetes ölelésben fonódtak körém
Most nyakam s testem törnék
Hangja, mi búgó, s szerelemtől kéjes volt
Most a harc eget rengető bömbölésévé lett
Haragja határt nem ismer
Ereje megrémít
De nem győzhet
S végül a dicsőséges győzelem
Melynek jutalma még több kín és keserédes fájdalom
Mely lelket rázó, s testet kínzó
Az enyém
A Démon legyőzetett
Szeméből véres könny patakzik
Sebeiből, éji vér csörgedez
Szárnyai törötten s hitehagyottan lógnak oldalán
Karmai szakadtak, s életlenek mostanra
s miközben én lassan s méltóságosan
Szívemhez megyek, Ő némán figyel
Lehajolok, s kezembe veszem e Szívet
Mi oly sok sebet, oly sok megszakadást élt már túl
Mi tele van sebekkel, s fájdalommal
Majd szépen letörlöm róla a havat
S óvatosan visszahelyezem a helyére
Magamba, oda ahol a helye, az otthona van
Miért?
Hallom a halk kérdést
Lassan az én Démonom felé fordulok
Látom szemében a kételyt
A kérdést s tán a választ is
Miért harcolsz érte?
Miért? mikor annyi fájdalom okozója
Miért? mikor nélküle oly könnyű lenne
Miért? mikor oly sok seb, s rossz emlék hordózója
Miért? mikor gyengévé tesz
Miért, mikor tudod h még oly sok fájdalom okozója lesz
Miért? mikor még ezerszer meghasadhat
Miért, miért kell mégis?
Kérdé, s szeméből már a kín könnyei hullnak
S éji szeme kétségbeesetten kutatja a választ
Megmondom hát
Igen! sok fájdalom okozója
Igen! sok szenvedés van elrejtve benne
Igen! sokat fogok még miatta szenvedni
Igen! lehet hogy jobb lenne nélküle
De nem! nem gyengít
Nem! nem leszek gyengébb tőle ha van
Épphogy ez az ami az erőm igazi kulcsa
Épphogy ez az ami miatt érdemes élnem
Ami miatt érdemes felkelnem reggel
A Szívem az
S Én vagyok e Szív birtokosa
Legyen bármilyen
Jöjjön bármi
Úgyis együtt vele végigviszem
Lehet h sok fájdalom forrása lesz még
De nélküle nem érdemes élnem
S Én vagyok e jeges Föld ura
Legyőzettél Démonom
Én Gavryelem
Most és mindörökké