emberek...

meghalt egy kedves barátom, áltiból ismertem, autóbalesetben... jah.. ez már csak így van.. összegyűltűnk sítni közösen az osztálytársak baráton, az ofő. Én meg erre mit csinálok? sironm kénne, hisz szerettem a druszám volt!, bőgnöm, űvöltenem!!!! h miért miért halnak meg a szeretteim?? miért van már 5 kereszt a falamon? miért? erre ahelyett h kiadnám, a döbbit pátyolgatom, próbálom felvidítani, megnevettetni, megmutatni h jobb az élet mint hiszik. többen bőgtek a válamon mint eddig valaha, próbáltam megmutatni, példát mutatnu h jobb is lehet. támaszként ott lenni. erre hallom a volt ofőmet, aki könnyesen de félig oktatóan leoltott: hogy megint azt csinálom mint kicsiként, meg megannyiszor eddig. h sosem tanulok? látja h sírnom kel, h összeroppanok mingyárt, és mégis mégis tartom magam h ottlehesek a többinek, mindig eltünk de mikor szükség van rám rögtön ottvok. meg még sokmindent mondott, lehet h igaza van, lehet h öszeroppanni könnyebb lenne, de akkor Ki van ott a többieknek? ki az akire számíthatni? ki az aki megóvja és bátorítja őket? magam emelt kereszt de ilyen vagyok, egy totál barom, aki mindenkit szeret, aki mindenki meg akar óvni, de isten ments h nekki segítsenek, h Ő gyenge legyen, s lehet tán, s épp ezért gyengébb mint bárki... nemtom de akkor ki tudja?.. de elég ebből:D képzeljétek voltam táncolnt, hát naggyon zsír volt, magasabb vok mindenkinél:D:D és imádom új értelem az életnek, a futás mellett, meg az angolon túl:D:D de erről majd késöbb