Farkasisten

Síri táj, hová szem ellát
Csen honol, sírok csendje
Tűz ég, hol hajdan ház állott
Kopár föld, min hajdan nyájak legeltek
S nincs ki élne e vidéken
Csupán testek holt ezrei
Mutatják a hajdani boldogság s élet
Utolsó gyötrően fájdalmas emlékét

S e földöm él még valaki
Ki e tettet véghez vivé
Sötét karmain még nem száradt
Ártatlanoknak keserves vére
Agyarai még bíborak
Gyermekek szívének fájdalmától
Éji bőre árnyékba merül
A onnan mint sötét űrből a csillagok
Égnek az őrület sárga lángjával szemei

Torz ajkán büszke mosoly ül
S boldogan dől hátra, csontból s húsból
Emelt ördögi trónján
S őrülettől vak agyában
Egy újabb falu népének képe jelent meg
Gyermekek kik anyjukkal játszanak
Családok kik a gondtalan szeretet
Öröknek hitt kapcsában osztoznak

De ekkor sötét gondolatait valami megzavarja
Valami ami hirtelen eloszlatja a bíborédes fellegeket
Léptek zaja, melyek halkan
De a halál határozottságával közelítének
Egyre jobban s jobban, közelebb s közelebb
Kard hangja töri meg e csendnek játékát
Kardé mely süvítve siklik ki hüvelyéből
Démonok halálsikolyának lélekroppantó hangjával
S a démon lelkét, a félem hideg marka kezdi roppantani
Egyre összébb és összébb hogy léptek zaja erősödik

S rémülete a tetőre hág, amint szemének lángoló sarkában
Azt ki oly sok társának szolgáltatott
Már az igazság fájának gyümölcséből
Farkasisten
Ki legendák szülötte, s ki legendák szülője
Alakja oly sok mítosznak
Mit ember ajka ki sem tud ejteni
Ezüst haja ég a hold gondoskodó sugarában
Szeme az örök jég kékjével ég
Agyara fehér min a frissen hullott hó
Karmos kezében roppant pallost tart
Pallos mely ha kell országokat választ szét
Ha kell, seregeket oszlat fel, s sárkányok vérét veszi
Káncélja a legnemesebb ezüst, oly vakító, oly tiszta
Hogy bárki ki reá veti bűnös pillantását, látja benne
Míly sors vár azokra kik vétket tengerén hajóznak
Köpenye a legfehérebb bunda mit az első fagy óta
A föld hordott még hátán

De lehet bármely szép, s bármely jó
Démonok mestere nem hátrál, bár lelkét félelem eszi
Erőt vesz magán, hisz tudja ő démonok lordja
Ereje hatalmas, ökle istenek végzete
Karma titánok sírja
S e tudat most már más fájdalmat ad neki
Az őrületes győzelem ígéretének kínját
S e kínnal lelkében trónjáról lendülve
Poklok lángjával szemében Farkasistenre veti magát
Győzelme biztos, hisz mi más lehet

De agyarai mikről pokol savai szivárognak
Sístergőn fogadja Farkasisten roppant kardja
Ki látván ez marokra fogja hűséges pengéje markolatát
S nagy lendülettel, messze hajítja, démonok mesterét
Ki országok határain túl ér földet,
Mint férges meteor úgy csapódik bele
Roppant krátert hagyva maga alatt
De már talpon is van, s kedve szegetlen
Halál ígéretével ajkán
Sodorja magát ellenfele irányába
Fellőké azt, s hatalmasságával, reáveti magát
Gigászi súlyával kívánván véget vetni e harcnak

De nem úgy az Farkasisten
Kinek most hegynyi óriás súlya feszül
Megfeszíté izmait, mik évezredek alatt
Gigászok erejével vált egyenértékűvé
D lassan de a győztes biztonságával kezdé
Rothadó súlyát a csillagok felé emelni
Kapálódzik s visít mint kút fenekén a leány
A démonok királya
De ez mit sem ér, mert rögvest a földön találja magát
De nem adja fel, visszakél
S agyaraival mostmár ellene arcát veszi célba
Agyának ízét akarja érezni
Karmával szívét veszi célba
A reáveti hatalmát, s erejét farkasoknak istenére
Le is gyűri hírtelen
Rajt fetreng s agyaraival egyre közelebb kerül
Istenségnek arcához, öklei s karmai
Páncélt s húst tépnek s szaggatnak

Elejté kardját kezéből Farkasisten
Mely messze repül
S szint világ végén áll bele a föld felszínébe
Ekkor Farkasisten felüvölt haragjában
Köpenye már nem fehér mint a hó
Páncélja már nem tiszta mint a becsület
He karma még fehér mint az elefántnak csontja
A agyarát még nem szennyezte bűnösök vére

Felüvölt hát mérgében
S üvöltésére megremegnek a hegyek
Hangjára szétrebbennek égnek lakói
S szeme az örök jég tüzével ég
Mely oly intenzív mint egy hóvihar
Lelépi csontról a húst
Kiszakítja csontból a velőt
Beleharap hát Farkasisten démonok urába
Belemélyeszté hát karmait fertőző húsába
S elkezdé tépni, s várni ellenfelét
Ki hirtelen jött fájdalomtól üvölt vonyít
S még vadabbul tép farkasok istenének húsába
Izlelé nemes, édes vérét
De fájdalma nagyobb élvezeténél
Hisz torkán van Farkasisten agyara
Szívében van Farkasisten karma

Végtelen dühében egymásba tép
A két ellen
Húsz tépnek, a csontot törnek
Ádáz a csata
Nem kérnem könyörületet
A nem is adatik meg nekik
Harcuk hosszú, s epikus
Vérük országok folyójaként csörgedez
S népek földjét öntözi
Nem adják fel, itt s most
Egy s csakis egy lesz
Ki az élet trófeáját nyeré el
A egy lesz Ki trófeaként
A halál kap meg

De végül véresen s csapzottan kettéválik a két alak
Sebek ezrei mik testüket fedik
Oly hasítékok hol életül folyék a világba
Öntözve azt farkasok nemes s démonok fertőző esszenciájával
Felüvölt mindkettő
De démonok utának hangja megreked
A csupán Farkasisten eget, földet rengető vonyítása
Az mi eljut kontinenseken által
De elhall az is villám sebtiben
Mert hangnak sebességével suhan hű pallosához
Mi obeliszkkéni áll ki a remegő földből

Megmarkolja véres kezével, s jó erősen szorítja
Majd ránt egy nagyot, a kard éles sivítással
Újra az ég felé néz, föld börtönétől szabadultan
Holdnak csillanásával újra mestere szolgálatába vetette magát
S megint a két ősi fél harcos és kard
Kettő együtt mely egy egészet alkot
Harcba indulnak megint
Lépteik most már nem halkak
De föld remeg félelmében lábuk nyomán
Karmai s agyarai mostmár nem fehérek
De ellen vérében ázottak
Szeme lángja már nem nyugodt
De a ha harc istenének haragja színezé

Menydörgő léptekkel lép
Démonok sebesült királyához
Kinek sötét szemében már nem csillog értelem
De helyette a diadalmas őrület, a téboly ül tort
Kinek teste már nem éji, de bordó, fertőzött vérétől
S agyarait már rég a vak düh kényszeríté vicsorra
Karmai földet túrják, s eget átkozzák
De átkának hirtelen gyászos vége szakad
Mert ahogy a hold sarlója metszi az eget
Úgy metszé el tébolyult fejét rettenetes testétől
Kardjának egyetlen isteni csapásával farkasoknak istene

S porba hull a démoni fej, nedves koppanással köszöntvén a földet
Vére folya széllyel a világ négy sarka felé
A kihűlő testéből boldog lelkek vándorolnak
Széjjel a túlvilág megváltása felé
Farkasisten csak nézé csendben
Roppant kardjára támaszkodva
Véres testét pihentetvén
Mögötte Lúna mosolyog le rá
Mert tudja hogy gyermeke győzedelmes
Most és mindörökké
Mert ő Farkasok ura
A Farkasisten

nyúújtás

haj haj nincsen kevem mit írni de kénye,.. hmm könnyeb vok, és jól megyen a fogyás:)) ne4msokára(egy hónap) viszanyerem súlyomat. éés ma derült ki számomre h egyész jól tudok nyújtani, h lazább vok mit mikor karatéztam:)) meg az is tisztá vált számomre ma h aki egyszer karatés 10 évig mindig az lesz, lehet h már kicsit megkoptam de még nem vesztettem karatés képességeimből, sőőt még egykét katára is emlékszem:)) kardoztam Matuval esküszöm aranyat ér az az ember:)) és jó volt, lehet h mégis van bennem valami ami képes harcra?? lehet h mégse vok olyan gyenge mint hiszem magam, és lehet h egy kis rásegítéssel jöbb formába hozhatom magam mint valaha?? minden lehetséges, hh a rajz is viszonlag jól megy bár jobban bele kell húznom, minmdenből bele kel húznom, hisz csak így nem érzem magam semmisnek... a vezetés megyeget apránként döcögve de megyeget, a derekam fáj mint a pokol, de hát bennem van a pokol egyik angyala, így hát edzettem és ez a kis eddzés renbehozta majdnem teljesen:))) és tudok níyúújtani há beszarok