nagymamám

csütörtökön.. április 30.-án meghalt nagymamám, aki születésemtől kezdve velünk élt. 83 éves volt.. nemtom mit írhatnék. csak az h KELL írnom különben megvadulok.. legjobb ha leírom h mi történt, csüt egész nap benvoltam a suliban és egy idióta bezámolóra készültem. és pont elötte kapom anyum hívását h meghalt nagyim.. persze kissé kétkedve, kissé reménykedve, rohantam haza, hog hátha.. hátha mégis...csak eléjult v ilyesmi... mikor megláttam a mentöautót, ez letört, de a remény az az átkozott remény.. még bennem volt... mikor beléptm a lakásba az első pillantásom rá esett........ arra az öreg összeaszott kis testre mely 83 nehéz éven át a nagymamám volt, az én nagyim... istenem...... ekor mikor belépten a doktornő közölte hivatalosan is a hírt... a halálhírt... de vak én se vagyok... bementem hát, s előkerestem egy szemfedőt. egy régi ágylepedőt.. nem volt más.. s letakartam... belenéztem utoljára azokba a kék szemekbe amik reggel még élettel telik voltak... s lecsuktam őket.. majd elhelyeztem a testet olyan helyzetbe ahogy az megilleti....senkinek nem kívánom azt az érzést..felhívtam mindenkit aki becses volt h tudassam velük a dolgot. közben anyum fel se fota csak sírt. közben jöttek a halotkémek, hullaszállítók.. ezernyi papír, ezernyi kérdés... temetés v hamvasztás? hogy mikor? itt írja alá, hogyan dönt.. stb stb mikor elvittek azt a pirinyó testet a nagymamámat!!!!!! az az űr az a fájdalom...éreztétek már h valami több már mintamit el tudtok viselni? mikor üvöltenél? bőgnél tombolnál!! átkoznád az istent, ördögöt eget, de nem teheted mert Te vagy az oszlop aki a többit tartja, és Neked kell keménynek lenni? mikor sírni kéne de mégsincs helye könnyeknek? mikor fa arcal kell folytatni? mert annyi minden szakad rád? és nincs se erőd se időd gyászolni... mikor kéne segítség egy vál egy ölelés.. de nincs mert elküldödmert tudod h ez a Te játszmád? mikor szétfeszít a bánat olyannyira h el se fogod? s mégis a legnagyobb problémád h hogyan etesd mostmár a macskátmert már nincs aki megtegye...h hogyan mosogass. mert nincs aki megtegye , h milyen beadandók vannak, mert az élet Neked megy tovább.. elmonhatnám h milyen kemény vagyok..hogy milyen jól bírom.. de ez hazugság lenne mindenkinek mosolygok, és úgy tünik semmi sem történt.. pedig tán magam sem fogom fel mennyire fáj, ma csináltam egy szobrot egy istenverte szobrot amit a bánatom hajtott a kezem alkotta a könnyem áztattak, egy szobor mely kifejeztem azt amit éreztem, h az Istenek is lássák!!!!! de.... de..még ettől se lett könnyebb szánalmas.. és még csak most jön a neheze. a hamvasztás.. a szertartás, mindennek fapofával eljárni, mikor legszívesebben rájuk borítanám fádalmamban az asztalt... de inkább elmondok egy mesétaki ismer megérti...Októberben egy nagymamát megkörnyékezett Nagy Wendigó a tél kanibál szelleme, ki a hideg teleken megeszi a gyengék,az öregek, a gyermekek szívét!! és eljött az öregaszonyért, de egy Angyal bukott ugyan de anygal megállítottam, gyorsasággal és oly energiákkal mit átlagemberek fel sem tudnak fogni.. végigharcolta a telet, mert Nagy Wendigo nem adta fel a lélek az övé volt... de az Angyal csak kűzdött és kűzdött, éjszín szárnyaival védte az ő nagymamáját, a földön orvoshozjárt, gyógyszert váltott ki é adagolt. a másik világban harcolt, éjjeken át, erejét megfeszítve.. a a tél elment a nagymama pedig erősődött lassacskán kezdett renbejönni.. a tél se volt oly hideg.. s végül el is múlt szinte azonnal nyárba szökkenve, de Nagy Wendigó nem adta fel az fagyos északi széllel hírtelen elragadta az angyal szárnyi közül a nagymamát... és magával vitte... most is hallom ahogy modja mégnagyim h a szél, olyan furcsa, olyan fájdalmas, a hangja a süvöltése.. Nagy Wendigó nyert..... most is hallom ahogy az ablakom alatt visít gúnyosan nevetve a csóringer angyalon.. aki nem tudta megvéden, megmente a szerettét.

van afrikában egy halott mondás:

Ti Istenek, s Te Ég, ültessetek egy fát

Mely megmutatja az elkövetkezőknek

Hogy Milyen is volt Ő

nos ez még az angyalra vár és még sokminden.. de kibírja, mert erős.. csak még nem hiszek benne.