doromboló

Űlük mélebúsan s gyötrö gondolatokon merengek

Fejemben kavalkád, szívemben fájdalom

Űlök és mélázom miközben egyre mélyebre süpedek

Fotelem ágyam mélyébe, és gondolataim falaiba

Érzem szobámsötétjét, mely körülvesz, megsimogat, átölel

A nézem üresen az egyetlent mi fényt ad szobámnak a képernyőt

Nézem de nem látom, gondolataim máshol járnak, távol messzi vidékeken

Fehér fénye mint szellem posztó szálai szövi át a sötétség leplét

Érzem az ágyam melegét mely oly sok igőn át szolgált rejtekül fájdalmamnak

Űlök és mélázom, s nem is veszem észre a külvilágot,

S egyszercsak toppanó hangokat hallok

Melyeket poha mancsok halk léptei hoznak létre

Mancsok melyeket senki nemhalana s melyek nesztelenek lenének

Ha nem lene a parkatta áruló nyikorgásának hangja

Halkan toppan, cirmot vet, füle reben ahogy megy

S hipp hopp mellettem terem Ő a doromboló

Érzem nyugalmát mely árad belőle, hisz ősőregő már, nem mai süvölvény

De érzem kiváncsiságát mely ővé létének minden varázslatos pilanatában

S itt áll Ő teljes pompájában melénye mint a frissan hullott hó

De ez csak álca mibel testét cirmok fedik telis teli

Cirmok melyek a frissen égett hamu borongós szinével festik ba kis testét

Cirmok melek mássá teszik öt mármely más álatól

Fehér bajsza szinte vágja a sötétet, mint komisz pengék

Szemöldöke sosem rebben, s mégis mindig mozog

Pamutcipőcskéi melyk néhol fehérek néhol tarkák, selymesen süppednek ágyam melegébe

S árúlás nemlévén e szertő kőzegben, elveszti hangját lépteinek zeje

S nesztelenül suha hozzám, komótos léptekkel, méltósággal szívében

Odajön s rámnéz, néz s figyel észeveszem-e

Szeme csillan, pimaszul és kiváncsian

Azt kérdi mért űlük oly magányosan

Mikor ránézek odabúji hozám, s fejével államhoz dörgölődzik

Érzem selymes bundájának játékát államon

Elkapom biksilyt s megvakatom majd hátát is

Piros nozia szint lángol a sötétben

Füle mint a marcipán, melyen szellem fénye süvít át

S miután vakargást megkapta elmegy mellettem

Hamuszín cirmai mint vonat ablakai vonulnak el szemem elött

Egészen farka végéig hol sörét majd dekete cirmok mennek által

Farka hegy fekete mint az éjj, s kackiásan lengetve mint gyüzelmi zászlóval vonul tova

Lekuporodik mellém, körbejár nesztelen, s mint szuszogó párna elalszik

Álma éber bár, vadászk, s harcol s ha megérinted felriad

Nem oly Ő mint más macskája hisz vadmacska ő félik s csak félig házimacskája

Deste erős s zömök, harmai akár a tigrisé, gogai akár az oroszláné

Hisz van Ő oly ragadozó mint nemesbnek hívott rokonai

Hallgtom ahogy szuszog, kimerítő nap után

Mertátkimerítő lehet egy macskának minden napja

Mégha oly börtönre kárhoztatott mint ő

Alszik és ki tudja álmában mikre vadászik

S mindekoóözben e kis gép zúg belül

Mintha örök motor hajtaná zúg és berreg

Álmát s szeretetét halk morajjal támasztván alá

E hangal egyja tudtul a világnak h jól van s békés az álma és hogy boldog

Megy meg moccan néha pislant egyett, de berreg mindig

Mint apró gőzmozdony mely hosszú s békés útakon halad

Dorombol